Minden, amit a fűrészporos tapétáról tudni kell
A tapétázás rengeteg esetben az első hallásra vagy gondolatra negatív hatást kelt az emberekben, hiszen a régi korok tapétái jutnak az emberek eszébe, melyek nem kecsegtettek túl sok lehetőséggel, és bizony, ha egyszer le kellett szedni egy-egy felújítás során, akkor kínkeserves órákat jelentett a tulajdonos vagy épp a szakemberek számára. Ma már azonban hihetetlen sok féle és fajta tapéta kapható a piacon, és amikor ezzel szembesülnek az emberek bizony rögtön más lesz az álláspont, és sokszor nem a festés kerül előtérbe, hanem a tapéta, mint faldekorációs lehetőség. Persze a tapéták között is van olyan, ami kényesebb és sokkal több törődést és figyelmet igényel, ezeket általában csak díszítésre szokták használni, vannak azonban olyan tapéta típusok is, mint a fűrészporos tapéta, ami kifejezetten sok előnnyel és ez által lehetőséggel kecsegtet az őt választók számára.
A fűrészporos tapéta előnyei
A tapéták közül kiemelkedő lehetőségek rejlenek egy kifejezetten sokat keresett és leggyakrabban használt típusnak, a fűrészporos tapéta festés segítségével ugyanis ez a típus hihetetlen népszerű olyan termek vagy terek falainak díszítése kapcsán, ahol várhatóan design váltás vagy hangulat váltás lesz szükséges, vagy éppen kényelmi szempontok miatt nem szeretnének tapétát cserélni, esetleg albérlet vagy kiadott üzlethelyiség tekintetében, hiszen akár 10 rétegben is elbírja ez a tapéta típus a festéket nélkül, hogy le kellene szedni és újra tapétázás feladataival kellene bajlódni. A fűrészporos tapéta legeslegnagyobb előnye tehát, hogy átfesthető, ezért a bútorok cseréje esetén, egy arculatváltáskor, vagy koszolódás esetén nem szükséges leszedni egyszerűen csak egy kvázi tisztasági festéssel helyre lehet hozni a felület szépségét és tisztaságát, hozzá lehet igazítani színben és mintában a falfelületeket az új bútorokhoz és elemekhez. Mindemellett azonban számos előnye van még ennek a fajta tapétának, például, hogy kifejezetten jól szellőzik, érdekes hatást kölcsönöz az idősebb faltípusoknak is és mennyezeten is lehet alkalmazni.

A fűrészporos tapéta festése – avagy hogyan kezdjünk neki
A fűrészporos tapéta átfestése estén mindenképpen a legfontosabb dolog, hogy a festés megkezdése előtt le kell tisztítani a tapéta felületet, megül rajta ugyanis a por, ami a legnagyobb gátja lesz a szép és tökéletes tapéta festés kivitelezésének. Ha leporoltuk a tapétát akkor a már előzetesen kiválasztott festékkel, ami lehet latex festék, diszperziós festék vagy zománcfesték egyaránt meg is kezdhető a tapéta festése. Természetesen érdemes akár több rétegben is festeni a felületet, attól függően, hogy milyen mértékben és szépségben sikerül a fedés, ezt az egyes rétegek lefestése után jól lehet látni. A két réteg között azonban kifejezetten figyelni kell arra, hogy megfelelő száradási időt hagyjunk a felületnek. A megmaradt festéket mindenképp érdemes eltenni, hogy a későbbiekben lehessen a hibákat vagy sérüléseket javítani.
Bár a tapétázás kívülről egyszerű feladatnak tűnhet, csakúgy, mint a festés, mindkettőt megéri szakemberre bízni, ugyanis a tapasztalat és a kézügyesség biztosan nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy egyrészt gyorsabban, másrészt pedig profi minőségben élvezhessük a tiszta és gyönyörű színekben pompázó felületeket hiba nélkül.
A fűrészporos tapéta készítésénél az alappapírba felhordott ragasztóba apró szemcsés faforgácsot szórnak, így készül el a különleges hatású, festhető tapéta, ami ma már kapható többféle szemcseméretben is. A középnehéz tapéták közé sorolható, melynek a ragasztó és a felviteli technika megválasztásánál van kulcsfontosságú szerepe. Semleges, vagy akár különböző színek használatával egészen modern és érdekes hatásokat is el tudunk érni a használatával, szükség esetén pedig egyszerű tapéta átfestés segítségével módosítható a tér hangulata és kinézete, ezért gyakran alkalmazzák olyan helyeken, ahol sokat változik a design, például irodákban, irodaházakban, vagy olyan helyeken, ahol gyorsan koszolódhat a felület, viszonylag rövid időn belül szükség lehet az átfestésre.
Erre a fajta tapétára sem lehet újabb réteg tapétát helyezni, ha már túl sok festékréteg van a felületén, akkor le kell szedni és újra kell tapétázni. Egyetlen hátránya ennek a tapéta fajtának hogy felülete nem teljesen sima, ezért megállhat rajta a por, nagyobb figyelmet kell szentelni a portalanítására.
A megfelelő technikával és jó minőségben felrakott fűrészporos tapéta 10 réteg festése azt jelenti, hogy körülbelül hat alkalommal újra festhető, ami egy családi ház vagy lakás tekintetében élettartamban körülbelül 10-15 évet jelent, ami kiemelkedő a tapéták típusait tekintve. Ezért is éri meg szakemberre bízni a felrakását, hiszen minél minőségibb a felhelyezés, annál biztosabb, hogy hosszú éveken keresztül maximális élvezettel és szépségben kiszolgál majd minket.

Tökéletes választás, hihetetlen eredmények
Az ember, ha lakás vagy házfelújítás feladatát fontolgatja, akkor bizony egyrészt jó ha tudja, hogy iszonyatosan nehéz jó szakembereket találni, másrészt pedig iszonyatosan sok tervezésre,

A tökéletes épített zuhanykabin – avagy mire figyeljünk feltétlen oda a kivitelezés során
A fürdőszoba egyik legfontosabb ékszere vagy kelléke a zuhanyzó. Iszonyatosan sokan szeretnek persze kádban forró fürdőt venni, de a legtöbbször az ember gyorsan vesz egy

A házi szobafestés legnagyobb hibái – avagy miért bízzuk a profikra a festést
A lakásfelújítás egyik legnagyobb és talán egyben leglátványosabb feladata a festés vagy szobafestés, hiszen ennek a segítségével nem csak új színt, hanem teljesen új hatást