Ereszdeszka, oromdeszka festés

Szinte úgy tekinthetünk az ereszdeszka festése vagy az oromdeszka festés segítségével elérhető eredményekre mint a mázolás által elérhető hatásokra, hiszen nem csak újjá varázsolják az eresz vagy oromzat anyagát, de hihetetlen gyönyörű hatást tudnak kelteni. Az oromdeszka újra festése és egy-egy új, akár merésznek tűnő színválasztás akár az egy új épület hatását kelti, nem beszélve, ha az ereszdeszkák festése is végbe megy, attól függetlenül, hogy az ember a homlokzat egyéb elemeihez nem is nyúlt, nem újította fel.

Mi is az az oromdeszka?

Az oromdeszka vagy más néven, régiesen nevezve verébléc festése és felújítása sosem könnyű feladat. A következőkben az ereszdeszka felületkezelése és oromdeszka felújítása kapcsán osztunk meg Önnel fontos információkat, melyek segítik a felújítás és felületkezelés tökéletes eredményének elérését és azok előkészületeit.

Pontos definícióval élve az oromdeszka az oromszegély lezárása, vagyis nyereg és félnyeregtetőknél az oromfalon túlnyúló tetősík lezárására a lécezéshez, szarufához vagy a szelemenekhez szegezett deszka, amely pontosan a tetőszerkezet alatt helyezkedik el. Legfontosabb feladata a tetődeszkázat alsó szélének csapadék elleni védelme, vagyis az esővizet bevezeti az esőcsatornába, így védi nem csak a tetődeszkázat alsó részét, hanem a homlokzatot is az erős ázástól és az esővíz okozta károsodástól.

Oromdeszka felújítása – hogyan csináljuk jól és tartósan?

Az ereszdeszka felújítása mindig hatalmas tortúrával jár, mivel magasan helyezkedik el, általában speciális állvány szükséges ahhoz, hogy megfelelően elérhetővé váljanak az oromdeszka javításra szoruló részei, éppen ezért szakemberre a legjobb bízni ezeket a feladatokat, aminek persze ára van és terheli a családi költségvetést.

Mindezek miatt kiemelkedő fontosságú, hogy az oromdeszka felújítás tartós legyen, ezt pedig a megfelelő anyagok és felületkezelő szerek kiválasztásával tudja elérni az ember. Abban az esetben ugyanis, hogy ha erre kellő figyelem tárul, az idő során egyre csúnyább kinézetűvé váló, kifakuló oromdeszka hosszú időre megszépül, így az széldeszka felületkezelés nem két évente válik esedékessé, hanem bizony akár meg is lehet duplázni ezt az időszakot.

Ezzel pedig rengeteg időt, pénzt és energiát tud megspórolni a család és egyes esetekben az épülettulajdonos egyaránt.

Milyen anyagokat érdemes választani az oromdeszka felújítás és felületkezelés során?

Mivel a fa egy szerves és élő anyag, szerkezetváltozásokon megy keresztül, hiszen mondhatjuk, hogy folyamatos mozgásban van, tehát a felületkezelő anyag kiválasztása során fontos szempont kell hogy legyen, hogy tudjon alkalmazkodni a fa élő szerkezetéhez, ám megfelelő védelmes és tartós fedést tudjon biztosítani a kiválasztott felületkezelő anyag.

A technológia nem csak a felhasznált szerszámok, hanem az anyagok terén is folyamatosan fejlődik, ezért ma már azt mondhatjuk, hogy az oromdeszka felületkezelésére a Nasa által felismert kerámia anyagából származó kerámiagömböket tartalmazó festék a legjobb választás az oromdeszka felületkezelése szempontjából. Ezek a kerámiagömbök ugyanis a nanotechnológia segítségével kerülhettek bele ezekbe a felületkezelő festékekbe, és erős hővisszaverő hatásuk révén kiemelkedő hatékonysággal védik az oromdeszka anyagát a kiszáradás és hőingás okozta megrepedezettségtől, ennek következményeként kialakuló úgynevezett hámlástól. Mindezeken kívül pedig erős vízlepergető és paraáteresztő felület képezhető használatával ami az oromdeszka színmegtartását segíti elő.  

Csapatunk csakis kiemelkedő minőségű anyagokkal és tökéletes kivitelezéssel vállalja az oromdeszka javítás és oromdeszka felületkezelés minden feladatát. Vegye fel velünk a kapcsolatot, hogy mielőbb megkezdhessük a közös munkát és újjá varázsoljuk megkopott ereszdeszka kialakításait!