A legmodernebb falfestés ötletek – a legjobb geometriai falfestés napjainkban
A festés mindig a lakásfelújítás vagy akár az irodafelújítás leglátványosabb, leghangsúlyosabb részét képviseli, hiszen segítségével és a színek és azok árnyalatának megfelelő kiválasztásával és kombinálásával akár a falfestés akár a kiegészítők terén kifejezetten új hangulatot vagy stílust adhatunk a tereknek. Egy otthon esetében nyilván kifejezetten nagy tervezést és családi összhangot igényel a színek kiválasztása, hiszen azok hatnak ránk, nem csak szemünk gyönyörködik bennük, hanem bizony a lelki állapotunkra, de bizonyos szinten akár a fizikai valónkra is hatással lehetnek, például egy intenzívebb piros vagy erőteljesebben vibráló szín emelheti a vérnyomást és kifejezetten lendületet adhat, még egy zöld árnyalat a természetet idézi és nyugtat. Koránt sem mindegy tehát, hogy milyen színeket válogatunk össze a falfestés során, mint ahogyan az sem, hogy milyen színekkel kombináljuk vagy egészítjük ki őket, akár a falfestés, akár a kiegészítők színét tekintve.
Mindezek mellett azonban van egyéb lehetőség is arra, hogy a színek mellett egy-egy tér vagy terem hangulatát, vagy hatását feldobjuk, hiszen a legújabb falfestés ötletek számtalan lehetőséget kínálnak arra, hogy ne csak a színekkel, hanem a formákkal és azon belül is a geometriai falfestés formákkal egészítsük ki az alap festésünket, ami egy kifejezetten új, néhány esetben impulzívabb, néhány esetben kifejezetten nyugtatóbb hatást tud kölcsönözni a térnek.
A legjobb geometriai falfestés ötletek
Ombre fal mintákkal kombinálva – például hexagon
Gyakran elég csupán egy falszakaszt kiegészíteni mintákkal és azok különböző színével, például egy ombre festéssel ahhoz, hogy megtörjük az elegáns, de egyszerű megjelenését a felületeknek. A szürke és a zöld például kifejezetten jól harmonizálnak együtt, de akár egy halvány mogyoró és fehér vagy bézs árnyalatot is gyönyörűen fel lehet varázsolni a hexagonok színeként, melyek ezzel kifejezetten érdekessé és egyben hangulatossá varázsolják az egyébként egyszerűnek tűnő teret.
Különböző geometriai formák színekkel kombinálva
Egy háromszög vagy négyzet a maszkoló szalag segítségével, különböző színekben pompázva hihetetlen gyönyörű és egyben modern hatást tud kölcsönözni a térnek, csupán arra kell nagyon figyelni, hogy a színek megfelelő árnyalatban és egymáshoz passzolva, vagy épp egymásnak megfelelő ellentettjeként jól mutassanak a felületen és a hatás illeszkedjen a terem funkciójához és így az elérni kívánt hangulatot árassza magából a tér.
Csíkokban történő festés – egyszerű, de kifejezetten izgalmas hatás
A különböző színek és árnyalatok csíkokban való festése kifejezetten egyszerű technika, mégis nem egy unalmas és semmit mondó teret, hanem valóban izgalmas és egyedi hatást tükröző teret alkothatunk vele. A csíkok vastagsága és váltakozása egészen nagy lehetőséget ad a kreativitás kiélésére, persze jól megválasztott formában és színekkel, hogy a kellő hatást és ne egy torz, káoszt keltő teret kapjunk végeredményként.
A csíkozás használható egy egyszerű homogén alapszínre húzott díszítő csíkként is, ami persze egy iszonyatosan elegáns és szép hatást tud kölcsönözni a falfelületnek, főleg ha azt valamilyen ezüst vagy arany, csillogó színnel tesszük. Az antik régi világot, a gyönyörű levélpapír vagy a meghívók világát idézi vissza, ami gyönyörűen használható a falon is, elegánssá és kifejezetten érdekessé varázsolva az adott felületet.
Nyílhegy minta használata
Egy alap festésre a nyílhegy minta kifejezetten jól használható a fehér vagy arany, ezüst színekkel, hiszen rendkívül egyedi és izgalmas hatást ad a falfelületnek. Bár nem ajánlott a teljes szobát ezzel a mintával díszíteni, hiszen a túl sok minta a szemet már nem gyönyörködteti, hanem kifejezetten nyomó hatást gyakorolhat a szervezetre, de egy-egy falrész tökéletesen és elegánsan díszíthető vele, gyönyörű végeredménnyel.
A toll minta használata
A toll nem csak egy kedves szimbólum, hanem gyönyörű hatást kelt a falon is, egy alap színre festve kifejezetten egyedivé és kedvessé varázsolja a teret. Általában a szürke és fehér árnyalatok érik el a legkedvezőbb hatást, de persze más árnyalatokban is tökéletesen használható a minta, estleg kisebb felületeket is megfelelően díszíthetünk vele.
Tökéletes választás, hihetetlen eredmények
Az ember, ha lakás vagy házfelújítás feladatát fontolgatja, akkor bizony egyrészt jó ha tudja, hogy iszonyatosan nehéz jó szakembereket találni, másrészt pedig iszonyatosan sok tervezésre,
A tökéletes épített zuhanykabin – avagy mire figyeljünk feltétlen oda a kivitelezés során
A fürdőszoba egyik legfontosabb ékszere vagy kelléke a zuhanyzó. Iszonyatosan sokan szeretnek persze kádban forró fürdőt venni, de a legtöbbször az ember gyorsan vesz egy
A házi szobafestés legnagyobb hibái – avagy miért bízzuk a profikra a festést
A lakásfelújítás egyik legnagyobb és talán egyben leglátványosabb feladata a festés vagy szobafestés, hiszen ennek a segítségével nem csak új színt, hanem teljesen új hatást